a karizma meghatározása
A görög nyelvből (kharisma, „isteni szívesség”, „ajándék”), a karizma szó olyan tulajdonságok birtoklásával függ össze, amelyek az embert különböző szinteken vonzó, motiváló, csábító és mágneses lénnyé alakíthatják. A karizmatikus ember mindig az, aki egyszerűen, vonzó módon képes kommunikálni más emberekkel, általában nagy tömegekkel, fenntartva az érdeklődést és felkeltve figyelmüket mind egy adott üzenet tartalma, mind formája iránt.
A karizma olyan egyéni tulajdonság, amely általában az idő múlásával fejlődik ki, és bizonyos elemek szerint kapcsolódik az ember személyiségéhez, a kommunikáció megkönnyítéséhez és a könnyű kifejezésmódhoz. Bár önként is megszerezhető, általában egy karizmatikus embernek nem kell erőltetnie azokat a helyzeteket, amelyekben ez a tulajdonság láthatóvá válik, mivel spontán módon fordulnak elő. A karizmatikus ember általában olyan személy, aki élvezi az emberek egy bizonyos közönségének figyelmét, a kommunikációt, és aki könnyedén megismeri az interperszonális kapcsolatokat is.
Bár az ember karizmája jelen lehet a mindennapi élet számos pillanatában, amikor az ember nem kíván irányított vagy konkrét üzeneteket közölni, ma a karizma különösen azokra a népszerű vezetőkre (politikai, vallási, kulturális és szórakoztató) vonatkozik, akiknek lehetőségük van egy többé-kevésbé fontos közönség elfogására a korábban szervezett és kiválasztott ötletek és hiedelmek közvetítése érdekében.
Ebben az értelemben a 20. századi tömegek politikájában számos karizmatikus vezető jelent meg, akik ezt a minőséget a nyilvánossággal való kapcsolatuk alapjává tették. Bár sokan közülük pozitív módon használták ezt a karizmát, például Martin Luther King, John F. Kennedy, II. János Pál pápa, Ghandi, John Lennon és Bono, sokan mások negatív politikai célokra használták ezeket a képességeket, mint Adolf Hitler, Benito Mussolini, Joseph Sztálin többek között.
